Személyes eszközök
Ön itt áll: Főoldal A BUSZI-ról Az interjúk felépítése

Az interjúk felépítése

A BUSZI interjúk előre meghatározott, gondosan felépített forgatókönyv szerint készültek.

A terepmunkások minden interjú elején tájékoztatták az adatközlőket a felvétel céljáról, valamint az adatok kezeléséről. A terepmunkások a következő szöveget mondták el:

1.jpg 

 2.jpg

 3.jpg

 

Minden adatközlő kapott egy azonosítási számot, s a feldolgozás (digitalizálás, átírás, kódolás stb.) során már ennek segítségével azonosították. Így lett a BUSZI-2-ben B7102 és B7503 adatközlő, ahol B a BUSZI helyett, a hetes szám a felvétel éve (1987) helyett áll. A második szám jelzi általában a kvótát az utolsó kettő pedig azon belül  az adatközlőt.

Minden interjú két részből állt:

           kártyás feladatok/ tesztfeladatok

           irányított beszélgetés

 

A kártyás feladatok/ tesztfeladatok sorrendje kötött volt, ezek előtt, esetleg közben, de leginkább után szerepeltek az irányított társalgás moduljai – a Labov által kidolgozott szociolingvisztikai interjú módszertana alapján (lásd Labov 1984; magyar fordításban Labov 1988).

Bár ideális esetben mind az adatközlő, mind egy külső megfigyelő számára a társalgás teljesen kötetlen, spontán módon folyik az adatközlő érdeklődésének megfelelően, valójában a társalgási modulok kérdései is gondosan meg voltak tervezve, bizonyos esetekben ezeket a terepmunkásnak szó szerint kellett elmondania (felolvasnia). A társalgási modulok azonban egy repertoárt alkottak, melyből bizonyos elemeket a terepmunkásnak feltétlen be kellett vetnie, másokat viszont jó érzékkel, az adatközlőhöz maximálisan igazodva kellett bevezetnie. A társalgási modulok sorrendjére vonatkozólag a terepmunkásnak szinte szabad keze volt. Egy-egy interjú tartalma tehát teljes egészében nem volt előre meghatározható.

Általában egy bevezető, ismerkedő beszélgetés után (ami egyben a BIO modul volt) a kártyás feladatok (mondatkiegészítés, olvasás stb.) következtek, majd az interjút legalább harminc perc társalgás (irányított beszélgetés) zárta.

Az interjú forgatókönyvének véglegesítése, tesztinterjúk készítése, majd a terepmunkások kiképzése után a végleges interjúk készítése 1987-ben kezdődött meg.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek